Megkésve, de itt a 2. rész. Remélem tetszik nektek, és még egyszer sajnálom, hogy ilyen későn hoztam meg a részt. A következőt próbálom korábban hozni majd. Jó olvasást a részhez.
Egy hete, hogy bele botlottam Liambe. Egy hete, hogy megismertem és megkedveltem, Egy hete, hogy a húgom nem tud másról beszélni mint Liamről. És egy hete, hogy az életem már nem is olyan normális.
Mint minden hétköznap, most is a szokásos rutint végzem el reggelente. Be megyek a fürdőszobába, tusolok, felöltözöm, majd lent a konyhában megeszem a reggelimet, míg várok Abbyre. Már nem is kell sokat várnom és már hallom is, hogy kopog a bejárati ajtón. Oda csoszogva nyitom ki Abbynek az ajtót.
- Szia csajszi. – ölel át Abby.
- Neked is. – ölelek vissza.
- Nos merre van a rossz csont? – kérdezi meg a barátnőm.
- Alszik még. Addig is kérsz egy bögre kávét? Vagy esetleg teát? – nézek rá. Nem tudom, miért mondja mindig Stellára, hogy rosszt csont, pedig nem az.
- Egy kávé jól esne. – mondja a konyha felé menet. Oda nyújtom a kávét majd megnézem hány óra. Basszus mindjárt elkések.
- Mennem kell Abby. Vigyázz nagyon Stellára és ne feledd. Ne engedj be senkit! – mondom és már ott sem vagyok.
Rohanok a munka helyemre, hogy még véletlenül se késsek. Nem lenne jó dolog, ha kirúgnának. Éppen időben értem meg a munka helyemre, de még így is rázogatta a fejét a főnököm. Bocsánat kérően néztem rá és beálltam a szokásos helyemre a pult mögé. Reggelhez képest elég sokan voltak most itt mint eddig valaha is. Épp az egyik vendéget szolgáltam ki mikor a szemem sarkából észrevettem valami ismerőset. Oda nézve Liamet láttam meg és még egy fiút. Bár messze álltak meg még így is észre vettem göndör haját. Beálltak a sorba, pontosan az én soromba. Gyorsan kiszolgáltam a vendégeket, hogy minél hamarabb beszélhessek Liammel. Na várjunk ennek még örülök és ennyire? Ő csak egy barát, és amúgy is nem akarsz most olyan barátot szerezni. Mondom magamnak. Pontosan, nem kell nekem barát. Megvagyok nélküle is.
- Két darab dupla kávét kérnénk legyen szíves. – mondja Liamem fel sem nézve. Látom udvarias. Persze bezzeg a haverja le sem veszi rólam a szemem. De még milyen szemet. Még sosem láttam ilyen zöld szemet. Soha. Megrázom a fejem. Verd ki, most azonnal. Megcsinálom a kávéjukat majd oda adom nekik.
- Összesen 10 dollár lesz. – mondom mire Liam egyből felkapja a fejét.
- Lucy. Hát te, hogy kerülsz ide? – néz rám Liam.
- Neked is jó reggelt Liam. Itt dolgozom. – válaszolom. Hát nem egyértelmű?
- Nem is mondtad. – válaszolja sértődötten. Nekem meg kuncognom kell az arca láttán.
- Tudod nem vagy az apám, hogy mindenbe beavassalak. – apám említésére könny gyűlik a szemembe. Megfordulok, hogy még véletlenül se lássa meg.
- Jól vagy? – kérdezi meg Liam barátja.
- Persze. – mikor úgy éreztem rendben vagyok vissza fordultam.
- Biztos? Mert hirtelen elsápadtál. – néz rám Liam.
- Tuti. Amúgy is jobb lesz mennetek, mert feltartjátok a soromat. – kócolom össze Liam haját nevetve, mire ő hangosan tiltakozva lép ki a soromból egyenesen a sorom mellé.
- Egy sima kávé lesz. – mondja a következő vendég és ezzel véget is vetett a Liammel való beszélgetésemnek.
Záráskor vettem csak észre, hogy Liam és a haverja még mindig itt vannak. Hátra mentem átöltözni, majd elköszöntem a főnökömtől. Vissza érve még mindig itt voltak.
- Csak azt ne mondjátok, hogy engem vártatok egész nap. – korholom meg őket.
- Hé. Úgy sem volt semmi dolgunk. – nevetett fel Liam, majd hirtelen már csak azt vettem észre, hogy össze kócolta a hajam.
- Ne. – visítottam fel nevetve. – Most nézd meg a hajam. Tudod milyen nehéz ezt megcsinálni? –amúgy nem, de ezt neki nem kell tudni.
- Fogadjuk nincs 5 perc sem. - néz rám a göndör hajú fiú.
- Hát tévedsz. 2 perc sem volt. Amúgy Lucy vagyok. Téged, hogy hívnak idegen? – nézek rá, mire egy értetlen fejet látok csak. Valami rosszat mondtam volna?
- Harry. – válaszolja nagy sokára.
- Látod haver. Megmondtam, hogy nem ismer minket. - boxol bele Liam Harry vállába.
- Nem értem. - mondom értetlenkedve. De hát ismerem őket. Vagy nem?
Már épp azon voltam, hogy rá kérdezek, de nem tudtam mert hirtelen egy csapat lány rohant meg minket és engem egyenesen a földre tepertek maguk mögött. Mi az isten ez? Kikerekedett szemmel nézek a fiúkra akik mintha már megszokták volna, hogy ilyen történik velük. A lányok egymást túlkiabálva akartak közelebb jutni hozzájuk.
- Harry. Harry vegyél el feleségül. – mondja az egyik.
- Mikor lesz a következő One Direction koncert? – mire a másik. One Direction? Honnan ismerős ez nekem? Majd beugrott. Mindig ezt játszottam le a húgomnak lefekvés előtt, de én soha nem hallgattam meg őket. Sokkolva léptem egyet hátra majd még egyet. Az nem lehet.
- Lucy várj meg. Mindent megmagyarázok. – próbálja túl kiabálni a lányokat Liam.
De nekem eszem ágában sincs megvárni őket. Hazudtak nekem, vagyis Liam hazudott nekem. Azt hittem barátok vagyunk és mindent elmondunk egymásnak. Én elmondtam, hogy a szüleim meghaltak, igaz nem a teljes igazságot mondtam, de elmondtam neki. És ő mégsem mondta el nekem, hogy egy kibaszott sztár. Megfordulva rohantam el egyenesen a házam felé. Hallottam a lépteiket ahogy próbálnak utol érni, de nem tudnak a lányok miatt.
- Lucy várj. Had magyarázzam meg. – kiabál Liam.
Tovább rohantam. Mihelyt az ajtó becsukódott mögöttem bezártam és lecsúsztam a földre. Hazudott nekem. Hirtelen kopogás zavart fel.
- Lucy beszéljük meg. Megmagyarázom. – mondja Liam.
- Menj el Liam. Hazudtál nekem. Milyen az a barát aki hazudik a barátjának? – kiálltok ki, mire Abby lerohan a karjában Stellával.
- Mi a baj? Ki halt meg? Bántott valaki? – kiállt fel Abby is. Miért is kiabálunk most? Tűnődöm el.
- Lucy. Kérlek. – kérlel Liam. Most biztosan a kutya szemekkel néz. A barátosném meg kikerekedett szemekkel néz rám. Aha, szóval ő ismeri őket.
- Kérlek szépen menj el Liam. Úgy sem foglak be engedni. – válaszolom.
- Ha nem engedsz be akkor itt maradok az ajtód előtt, mind addig míg nem beszélsz velem. Akár egész éjjel is. – válaszolja Liam, majd hallom, hogy lehuppan a földre. Egész éjjel?!
- Szerintem komolyan gondolja. – suttogja Abby.
- Tudom. – suttogom én is. – Mit csináljak? – kérdezem Abbytől.
- Szerintem hagyd, hogy megmagyarázza. – válaszolja. – Mi addig fent leszünk a húgoddal. – mondja Abby majd felindul az emeletre a húgommal együtt.
Nagyok sóhajtva tipródom, hogy be engedjem Liam vagy még sem. Hisz hazudott nekem, a barátjának. Jó lehet, hogy én sem voltam teljesen igaz vele, de akkor is. Hirtelen anyám szavai jutnak eszembe. Lucy mindig kell adni második esélyt adni valakinek. Hát ha akkor megtalálod a választ arra amit elrontott. Igaza volt anyunak. Mint mindig. Felállva zártam ki, majd nyitottam ki az ajtót. És ott volt ő. Tényleg itt maradt volna. Lehet, hogy még sem olyan rossza barát.
- Gyere be Liam. – mondom. Hát most meglátjuk, hogy tényleg érdemes e második esélyt adni valakinek vagy nem.
♪♪ Puszi Abby :) ♪♪
Mint minden hétköznap, most is a szokásos rutint végzem el reggelente. Be megyek a fürdőszobába, tusolok, felöltözöm, majd lent a konyhában megeszem a reggelimet, míg várok Abbyre. Már nem is kell sokat várnom és már hallom is, hogy kopog a bejárati ajtón. Oda csoszogva nyitom ki Abbynek az ajtót.
- Szia csajszi. – ölel át Abby.
- Neked is. – ölelek vissza.
- Nos merre van a rossz csont? – kérdezi meg a barátnőm.
- Alszik még. Addig is kérsz egy bögre kávét? Vagy esetleg teát? – nézek rá. Nem tudom, miért mondja mindig Stellára, hogy rosszt csont, pedig nem az.
- Egy kávé jól esne. – mondja a konyha felé menet. Oda nyújtom a kávét majd megnézem hány óra. Basszus mindjárt elkések.
- Mennem kell Abby. Vigyázz nagyon Stellára és ne feledd. Ne engedj be senkit! – mondom és már ott sem vagyok.
Rohanok a munka helyemre, hogy még véletlenül se késsek. Nem lenne jó dolog, ha kirúgnának. Éppen időben értem meg a munka helyemre, de még így is rázogatta a fejét a főnököm. Bocsánat kérően néztem rá és beálltam a szokásos helyemre a pult mögé. Reggelhez képest elég sokan voltak most itt mint eddig valaha is. Épp az egyik vendéget szolgáltam ki mikor a szemem sarkából észrevettem valami ismerőset. Oda nézve Liamet láttam meg és még egy fiút. Bár messze álltak meg még így is észre vettem göndör haját. Beálltak a sorba, pontosan az én soromba. Gyorsan kiszolgáltam a vendégeket, hogy minél hamarabb beszélhessek Liammel. Na várjunk ennek még örülök és ennyire? Ő csak egy barát, és amúgy is nem akarsz most olyan barátot szerezni. Mondom magamnak. Pontosan, nem kell nekem barát. Megvagyok nélküle is.
- Két darab dupla kávét kérnénk legyen szíves. – mondja Liamem fel sem nézve. Látom udvarias. Persze bezzeg a haverja le sem veszi rólam a szemem. De még milyen szemet. Még sosem láttam ilyen zöld szemet. Soha. Megrázom a fejem. Verd ki, most azonnal. Megcsinálom a kávéjukat majd oda adom nekik.
- Összesen 10 dollár lesz. – mondom mire Liam egyből felkapja a fejét.
- Lucy. Hát te, hogy kerülsz ide? – néz rám Liam.
- Neked is jó reggelt Liam. Itt dolgozom. – válaszolom. Hát nem egyértelmű?
- Nem is mondtad. – válaszolja sértődötten. Nekem meg kuncognom kell az arca láttán.
- Tudod nem vagy az apám, hogy mindenbe beavassalak. – apám említésére könny gyűlik a szemembe. Megfordulok, hogy még véletlenül se lássa meg.
- Jól vagy? – kérdezi meg Liam barátja.
- Persze. – mikor úgy éreztem rendben vagyok vissza fordultam.
- Biztos? Mert hirtelen elsápadtál. – néz rám Liam.
- Tuti. Amúgy is jobb lesz mennetek, mert feltartjátok a soromat. – kócolom össze Liam haját nevetve, mire ő hangosan tiltakozva lép ki a soromból egyenesen a sorom mellé.
- Egy sima kávé lesz. – mondja a következő vendég és ezzel véget is vetett a Liammel való beszélgetésemnek.
Záráskor vettem csak észre, hogy Liam és a haverja még mindig itt vannak. Hátra mentem átöltözni, majd elköszöntem a főnökömtől. Vissza érve még mindig itt voltak.
- Csak azt ne mondjátok, hogy engem vártatok egész nap. – korholom meg őket.
- Hé. Úgy sem volt semmi dolgunk. – nevetett fel Liam, majd hirtelen már csak azt vettem észre, hogy össze kócolta a hajam.
- Ne. – visítottam fel nevetve. – Most nézd meg a hajam. Tudod milyen nehéz ezt megcsinálni? –amúgy nem, de ezt neki nem kell tudni.
- Fogadjuk nincs 5 perc sem. - néz rám a göndör hajú fiú.
- Hát tévedsz. 2 perc sem volt. Amúgy Lucy vagyok. Téged, hogy hívnak idegen? – nézek rá, mire egy értetlen fejet látok csak. Valami rosszat mondtam volna?
- Harry. – válaszolja nagy sokára.
- Látod haver. Megmondtam, hogy nem ismer minket. - boxol bele Liam Harry vállába.
- Nem értem. - mondom értetlenkedve. De hát ismerem őket. Vagy nem?
Már épp azon voltam, hogy rá kérdezek, de nem tudtam mert hirtelen egy csapat lány rohant meg minket és engem egyenesen a földre tepertek maguk mögött. Mi az isten ez? Kikerekedett szemmel nézek a fiúkra akik mintha már megszokták volna, hogy ilyen történik velük. A lányok egymást túlkiabálva akartak közelebb jutni hozzájuk.
- Harry. Harry vegyél el feleségül. – mondja az egyik.
- Mikor lesz a következő One Direction koncert? – mire a másik. One Direction? Honnan ismerős ez nekem? Majd beugrott. Mindig ezt játszottam le a húgomnak lefekvés előtt, de én soha nem hallgattam meg őket. Sokkolva léptem egyet hátra majd még egyet. Az nem lehet.
- Lucy várj meg. Mindent megmagyarázok. – próbálja túl kiabálni a lányokat Liam.
De nekem eszem ágában sincs megvárni őket. Hazudtak nekem, vagyis Liam hazudott nekem. Azt hittem barátok vagyunk és mindent elmondunk egymásnak. Én elmondtam, hogy a szüleim meghaltak, igaz nem a teljes igazságot mondtam, de elmondtam neki. És ő mégsem mondta el nekem, hogy egy kibaszott sztár. Megfordulva rohantam el egyenesen a házam felé. Hallottam a lépteiket ahogy próbálnak utol érni, de nem tudnak a lányok miatt.
- Lucy várj. Had magyarázzam meg. – kiabál Liam.
Tovább rohantam. Mihelyt az ajtó becsukódott mögöttem bezártam és lecsúsztam a földre. Hazudott nekem. Hirtelen kopogás zavart fel.
- Lucy beszéljük meg. Megmagyarázom. – mondja Liam.
- Menj el Liam. Hazudtál nekem. Milyen az a barát aki hazudik a barátjának? – kiálltok ki, mire Abby lerohan a karjában Stellával.
- Mi a baj? Ki halt meg? Bántott valaki? – kiállt fel Abby is. Miért is kiabálunk most? Tűnődöm el.
- Lucy. Kérlek. – kérlel Liam. Most biztosan a kutya szemekkel néz. A barátosném meg kikerekedett szemekkel néz rám. Aha, szóval ő ismeri őket.
- Kérlek szépen menj el Liam. Úgy sem foglak be engedni. – válaszolom.
- Ha nem engedsz be akkor itt maradok az ajtód előtt, mind addig míg nem beszélsz velem. Akár egész éjjel is. – válaszolja Liam, majd hallom, hogy lehuppan a földre. Egész éjjel?!
- Szerintem komolyan gondolja. – suttogja Abby.
- Tudom. – suttogom én is. – Mit csináljak? – kérdezem Abbytől.
- Szerintem hagyd, hogy megmagyarázza. – válaszolja. – Mi addig fent leszünk a húgoddal. – mondja Abby majd felindul az emeletre a húgommal együtt.
Nagyok sóhajtva tipródom, hogy be engedjem Liam vagy még sem. Hisz hazudott nekem, a barátjának. Jó lehet, hogy én sem voltam teljesen igaz vele, de akkor is. Hirtelen anyám szavai jutnak eszembe. Lucy mindig kell adni második esélyt adni valakinek. Hát ha akkor megtalálod a választ arra amit elrontott. Igaza volt anyunak. Mint mindig. Felállva zártam ki, majd nyitottam ki az ajtót. És ott volt ő. Tényleg itt maradt volna. Lehet, hogy még sem olyan rossza barát.
- Gyere be Liam. – mondom. Hát most meglátjuk, hogy tényleg érdemes e második esélyt adni valakinek vagy nem.
OMG nagyon jó lett *-*
VálaszTörlésvárom a kövit ;)
Puszi Fanni~
Köszönöm szépen :) mihelyt tudom hozom a következő részt is :D
Törlés