First Chapter

Sziasztok. Meg is érkezett a legelső rész. Remélem tetszeni fog nektek. Ha igen akkor iratkozzatok fel. Várom a véleményeket.

♪♪ Puszi Abby :) ♪♪

Minden 2 évvel ezelőtt kezdődött. Akkor vált az életem, kész tragédiává. Nem elég, hogy elvesztettem a bátyámat, még a szüleimet is elvette az a részeg sofőr, aki persze túl élt a balesetet. Egyedül a 3 éves húgom maradt nekem mint családtagom. Nap mint nap, izzadságban kelek, sikítva az emlékek miatt. Képtelen voltam elfelejteni anyám sikolyát, vagy amikor utoljára szólt hozzám. Egyáltalán nem tudtam felejteni, mindaddig míg itt vagyok, nem tudom elfelejteni annak a napnak a borzasztó részleteit. Ezért is döntöttem az mellett, hogy el kell költöznünk onnan. Össze pakoltam a húgom, és a saját cuccomat és elindultunk Londonba, ahol majd új életet kezdünk és elfelejtek mindent. Hál istennek akkor nem volt velünk a húgom Stella, mert akkor lehet, hogy őt is elveszítettem volna. Egyedül csak én éltem túl a balesetet, bár nem tudom, hogy hogyan vagy, hogy miért. Bár meghaltam volna akkor, akkor most nem fájna ennyire a szívem a szüleim miatt. Ilyenkor ránézek a húgomra és hálát adok Istennek, hogy én még itt vagyok neki és, hogy miatta éltem túl. Csak is miatta vagyok itt, hogy felnevelhessem és boldog élete lehessen. Eladtuk a régi házunkat, és vettünk egy újat Londonban. Sulit is ott hagytam és éjjel nappal dolgoztam, hogy megvegyek mindent ami kell nekem és a húgomnak is. Reggel a Starbucksban dolgoztam, míg este egy hangos bárban egy csomó részeg között. Hál istennek a délutánjaim szabadok voltak, így csak reggel és este kellett bébiszittert hívnom. Egyedül a hétvégéim voltak szabadok, amikor nem kellett bemennem dolgozni, ekkor csak is a húgommal foglalkoztam. Mint most is.

- Na ki a legszebb csajszi a világon? Na ki? Hát te vagy az húgi. Igen te bizony. – gügyögőm neki. Most kapott új ruhát, és imádja.

- Lucy. – nevet rám Stella. - Kacsa. – mondja. Tudni illik, hogy nála a kacsa az a kádat jelenti.

- Nem picim. Nincs most kacsa. Majd este. Most a sétánk jön. - mondom, miközben a baba kocsiba rakom bele. 

Igaz, hogy már valamelyest jár, de még hamar elfárad. Az utunk mint mindig most is a játszótér felé halad, ahol 10 percig hintázunk és úgy megyünk tovább. Nem egyszer előfordult már, hogy eltévedtünk, de hála a jó öreg telefonomnak haza találtunk. Most már nem igazán tévedünk el, de még néha gondolkodnom kell merre is kell menni. Sétálás közben betérünk egy boltba, hogy bevásárolhassak otthonra a vacsorához. A boltban kivettem a babakocsiból Stellát had sétáljon egy kicsit, miközben én vásárolók. Már az utolsó dolgot vettem meg, mikor észre vettem, hogy Stella eltűnt. Persze ilyenkor mit csinál egy aggódó nővér? Bepánikol. Hát én is bepánikoltam, le föl szaladgáltam a sorok között mire megláttam a szőke haját. Épp egy fiúval beszélgetett, mikor én cakkom pakkom ott hagytam mindent a sor elején és oda rohantam hozzájuk és a karomba vettem a húgomat. 

- Jaj Stella. Annyira megijedtem. Ne csinálj ilyet többet baba. Azt hittem elveszítettelek. – szorítottam szorosan magamhoz.
- Elnézést. Maga ennek a lánynak az édesanyja? – mondja a fiú. Teljesen el is felejtettem, hogy itt van.
- Mi? Jaj dehogy is. A nővére vagyok. Lucy. – mondom.
- Hello. Én Liam vagyok. Nagyon aranyos a húgod. – mondja miközben Stella arcát simogatta. Mikor fölnézett megfordult velem a világ is. Ilyen gyönyörű fiút még soha nem láttam. Azok a barna szemek, az a száj, egyszerűen nem tudtam mit mondani. Mintha elfelejtettem volna beszélni. Gyorsan megráztam a fejem, hogy kitisztuljon. Egyáltalán mi van egy szájban?
- Köszi. Ö... nekem mennem kell. Igen. Mennem kell. Akkor hát szia. – nyögöm ki majd megfordulva indultam a kocsim felé, majd a pénztárhoz.

Oda kint próbáltam mindent berakni a babakocsi aljába, de sehogy sem fért be. Bele kell törődnöm, hogy cipelnem kell őket egészen hazáig miközben még a kocsit is tolnom kell. Na szuper. Miért nem hoztam magammal egy táskát? Már épp indulni készültem, mikor meghallottam a hangját. Magamban pedig felnyögtem. Csak ne nézz a szájára parancsoltam magamra.

- Ne segítsek? – kérdezi meg Liam.
- De hát nem is ismersz. – vágom rá egyből.
- Attól függetlenül segíthetek nem? – néz rám. És be kell látnom igaza van.
- Nagyon szépen köszönöm. – mondom.

Egész úton beszélgettünk, és mint kiderült majdnem szomszédok vagyunk. Sőt az is kiderült róla, hogy négy másik sráccal él együtt és, hogy van egy kutyája akit Lokinak hívnak. Mindig is imádtam a husky kutyákat. A házunk elé érve már épp köszönnék el mikor egyenesen elindul az ajtó felé. Kinyitom az ajtót, majd Liammel együtt a konyhába indulok. Útközben Stellát kivettem a babakocsiból aki már el is ment játszani.

- Köszönöm Liam, hogy segítettél haza cipelni a cuccaimat. – mondom belépve a konyhába.
- Szívesen. – mondja Liam. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak most. Küldjem el, vagy kínáljam meg valamivel?
- Ö... kérsz egy kávét? – kérdezem meg.
- Jól esne. Amúgy egyszer átjöhetnél hozzánk. Szerintem a többiek is szívesen megismerkednének Stellával. – mondja Liam.
- Nem is tudom. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. – motyogom, Közben kitöltöm mindkettőnknek a kávét.
- Létszi. – néz rám Liam kutya kölyök szemekkel. Kiköpött Stella.
- Rendben. Majd egyszer átmegyünk. – egyezem be, bár nem kész akarva. De sosem tudok ellenállni a kutya szemeknek.

Ezután még beszélgetünk, majd lassan Liam haza ment. Ahhoz képest, hogy még csak most ismerkedtünk meg egész jól elvoltunk egymással. Mintha már egész életemben ismertem volna. Megetettem Stellát majd elmentünk kacsázni. Mire sikerült megfürdetnem több víz és hab került rám mint a húgomra. De nem bántam, hisz olyan boldog volt. Átöltöztettem a kedvenc pizsijébe majd meséltem neki egy esti mesét, majd mikor láttam, hogy elaludta halkan becsuktam magam mögött az ajtót, de persze résnyire nyitva hagytam, hát ha baj lenne akkor meghalljam. Majd elmentem én is fürdeni és bebújtam az ágyamba. Az álmomban is kísértett Liam és a szája. Esküszöm mi van egy szájban?