Hát itt lenne a harmadik rész is. Remélem elnyeri a tetszéseteket, ha igen akkor hagyjatok magatok után nyomot. És köszönöm az előző részhez a kommentet. Írhattok hideg és meleget is.
♪♪ Puszi Abby :) ♪♪
Liammel leültünk a kanapéra, majd karba tett kézzel vártam a válaszát, de úgy tűnt nem tud megszólalni.
- Nos? Várom a magyarázatot, hogy miért is hazudtál nekem. – mondom.
- Gyakorlatilag nem hazudtam neked, mivel egy szóval sem mondtam, hogy teljesen hétköznapi ember lennék. – válaszolja Liam.
- De nem is mondtad el. Én elmondtam mi történt velem, mikor még nem laktam itt, de te nem tudtad velem megosztani azt a tényt, hogy énekes vagy? – rázom a fejem. Nem értem.
- Azért nem mondtam el neked, mert nem akartam azt, hogy csak azért barátkozz velem, mert valami híres énekes vagyok. Utána, mikor már barátok lettünk, akkor meg már nem tudtam, hogy mondjam el neked. Te nem is tudod milyen az, amikor nincs egy normális igaz barátod, mert híres vagy és mindenki csak a hírnévért van velem. De akkor jöttél te, azt sem tudtad, hogy kik vagyunk vagy, hogy mik vagyunk. És akkor te az igazi Liammel barátkoztál össze, amilyen igazából vagyok, és nem a híres énekessel akit mindenki ismer. Meg kell értened, hogy miért nem mondtam el neked akkor, hogy ki is vagyok. – könyörög Liam. Most már minden világos.
- Tudod Liam, nekem nem számít, ha híres énekes vagy, vagy egy csóró, kukás ember. Én akkor is a barátod vagyok, és mindig is az leszek, bármi történjék is. Ezt ne feledd. Sosem fogsz megszabadulni tőlem. – mondom, majd hirtelen szorosan magamhoz ölelem.
Mikor végre mindent elmondtunk egymásnak, lejött Abby a húgommal. Bemutattam őket egymásnak, majd Liamnek mennie kellett sajnos. Elbúcsúztam tőle, és megígértem, hogy majd valamikor átmegyünk hozzájuk. Abbyvel és a húgommal felmentünk az emeletre és egészen az esti műszakomig beszélgettünk.
- Most megyek. Adj majd vacsorát Stellának és korán fektesd le. És ne engedj be senkit sem. –mondom, miközben a magassarkúmat húzom fel.
- Tudom, tudom. Nem kell mindig elmondanod. Vigyázunk egymásra. – nevet fel Abby.
Csókot nyomok a húgom arcocskájára majd elindulok a munka helyemre. Ilyenkor utálom az életem, bárcsak ne kéne dolgoznom, akkor mindig a húgommal lehetnék. A bárba lépve egy veszett tömeg fogadott. Nagy nehezen átverekedtem magam é beálltam a pult mögé italokat keverni. Egymás után szolgáltam ki a vendégeket, akik kicsit sem titkolták, hogy ágyba akarnak vinni. Undorító.
- Csapos 6 darab sör lesz. – mondja valaki hátulról.
- Már is. – válaszolom csapolás közben. Mikor kész van egy tálcára rakva toltam elé. – 20 dollár lesz. – mondom.
- Köszi. – válaszolja a lány és eltűnik a tömegben.
Éjfél környékén kezd ürülni a bár, aminek nagyon örülök. Lehet ma korábban érek haza. Gyorsan felsöpörtem, majd felmostam és mikor kész lettem hallottam meg a nevetést. Ezek szerint még mindig van vendégünk. Oda nézve, nem hittem a szememnek. Lekuporodtam a pult mögé, hogy véletlenül se találkozzunk. Hogy kerül ő ide? Miért van az, hogy midig ott van ahol én?
- Elnézést. Kaphatnánk még sört? – válaszolja egy ismerős hang, mire megdermedek. Ó, édes istenem, segíts nekem.
- Persze. – válaszolom mikor felállok. Oda lépek a csapolóhoz és töltöm nekik a sört.
- Lucy? – néz rám nagy szemekkel Liam.
- Igaz milyen kicsi a világ? – nevetek rá.
- De hát hogy kerülsz ide? – néz rám még mindig nagy szemekkel. Részeg. Ki hitte volna.
- Itt dolgozom. Miért azt hitted, hogy abból a reggeli műszakból el fogom tudni tartani a húgomat és magamat is? Még ezzel a két munkával is nehezen megy, de te ezt úgysem értheted, hisz te gazdag vagy. Neked dolgozni sem kell, hogy eltarts valakit, mert neked mindened megvan ugye. – nem tehettem róla, de mindig mérges leszek, ha valaki részeg. És most nem is akárkiről van szó, hanem Liamről.
- Ahhha. Akkor menj el kurvának, azok jobban keresnek, mint a csaposok. – válaszolja Liam.
- Szia Liam. – mondom, majd kisétálok az ajtón. Tudom, hogy igazából nem ezt gondolja csak az alkohol mondatja vele, de még is fáj. Nagyon.
- Elnézést. Nem láttál véletlenül bent öt fiút és egy lányt? – kérdezi meg egy férfi.
- De igen bent vannak. És mondja meg Liamnek, hogy egy darabig nem akarom látni. – válaszolom, majd elfordulva indulok haza.
Egész úton Liam szavai járnak a fejemben. Akkor menj el kurvának, azok jobban keresnek, mint a csaposok. Vajon miért mondta ezt nekem? Jó lehet, hogy én sem voltam vele barátságos, de amikor valaki részeg, akkor mindig az a nap jut eszembe. Pedig nem akarok erre gondolni, felejteni jöttem ebbe a városba, de nem tudok míg Liammel vagyok. El kell engednem csak, hogy képtelen vagyok. Lehet, hogy csak egy hete ismerem, de olyan mintha ezer éve ismerném. Megszerettem. Ez az én formám, könnyem barátkozom, de nehezen válok el valakitől. Ebben is anyámra ütöttem. Anyám emlékére legszívesebben felüvöltenék. Miért hagyott itt engem? Miért nem tudta volna ő is túl élni? Akkor felnevelhette volna a húgomat és engem. De így? A húgom már nem is emlékszik anyura, de apura sem. Egyedül én vagyok neki, nekem mondja, hogy anyu. De én nem akarok anya lenni, még csak 19 éves vagyok. Előttem áll még az élet. Főiskolára akartam volna menni és egy rendes munka helyet találni ahol boldogan dolgozhatnék és lenne egy családom. És most mi van nekem? Egy kisbaba akire én vigyázok és egy munka hely ami folyton arra a napra emlékeztet.
Haza érve Abby a kanapén találtam épp tévét nézett.
- Megjöttem. – suttogom.
- Mi történt? – néz rám aggódva Abby.
- Képtelen vagyok végig csinálni ezt. Mi lesz ha iskolába fog járni? Vagy amikor szerelmes lesz? –teljesen kiakadtam. Csak most jöttem rá, hogy még mi van hátra.
- Hé.. nyugodj meg. Végy egy mély levegőt. Minden rendben lesz. Én itt vagyok neked, te meg ott vagy Stellának. Semmi baj nem lesz. – ölel magához a barátnőm.
- Mellettem maradsz? – suttogom.
- Soha nem hagylak el. Te vagy a legjobb barátnőm. – néz rám. – Ez szinte már olyan mint egy szerelmes vallomás. – nevet fel, és ezzel teljesen elfelejtette velem, hogy miért is akadtam ki.
- Lény a feleségem Lady Abby. – térdelek le elé.
- Ezer örömmel Sir Lucy. – nyújtsa a kezét, majd hirtelen ellök és elterülünk a földön és csak röhögünk.
- Hülyék vagyunk. De pont ez a jó. – mondja Abby két röhögés között.
- Halkabban. Fel ne ébresszünk a húgomat. – csitítom. – Amúgy is mesélnem kell neked. - mondom halál komolyan.
Le ültünk a kanapéra és elmondtam az egész történetet ami a kocsmában történt. Meghallgattam a tanácsát, majd alaposan átgondolva igazat adtam neki. Akkor nem Liam volt az, hanem a pia. De persze megegyeztünk, hogy megdolgoztatjuk majd Liamet ezért. Hajnali egyig beszéltünk, majd Abby haza ment én meg felmentem az emeletre Stellához. Lefekvés előtt még adtam egy jó éjt puszit a húgom arcára majd elmentem lefeküdni. Már előre várom a 6 óra múlva-i kelést.
